Philip Zimbardo a kaliforniai Stanford Egyetem pszichológia professzora a félénkséget a társaktól való visszahúzódás általános tendenciájaként valamint a mások értékelésétől való aggódás miatti intenzív elkülönülésként jellemzi.
A digitális tér jutalmazó és elmarasztaló impulzusokat éppúgy képes adni. Ezen impulzusok megküzdési stratégiai, azonban erősen eltérnek az online térben és a személyes találkozások esetében.
Mindannyian emlékszünk azokra a pillanatokra, amikor először kellett egy-egy hivatalos ügyet elintézni. Az érzésre hogy a postán, a hivatalban vagy egy felnőttel való beszélgetés vajon sikeresen zárul-e. Természetesnek tartjuk, hogy ezeket a helyzeteket, a tinédzser szeretné elkerülni. Gyakran gondoljuk azt ilyenkor, hogy a fiatal biztos csak félénk.
A közhiedelemmel szemben a félénkség nem jelenti azt, hogy az illető introvertált lenne. Sőt, az extrovertált személyek is képesek olyan helyzetekbe keveredni, ahol a félénkség mint érzelem jelenik meg. – vallják a kutatók. Bár a társas kapcsolódásaink milyenségét az introvertált/extrovertált személyiséggel is szokás magyarázni ez nem egészen csak ezen múlik.
A mai tinédzserek Magyarországon átlag 4-5 órát töltenek képernyő előtt. Ennek jelentős részét képezi az online jelenlét okoseszközeik révén.
A kommunikáció színtere az élő beszélgetés helyett egyre inkább az online tér felé tolódik. Ez könnyen felismerhető abból is, ha végiggondoljuk, hogy a tinédzserek mennyivel szívesebben chatelnek (valjuk be, néha mi is) mint telefonálnak. Érdekes, hogy legyen szó egy videójáték online kapcsolódási lehetőségéről, vagy egy új hobbi netes fórumában való ismerkedésről , gyakran sokkal könnyebben teremtenek kapcsolatokat, mint személyesen.
Épp ezért fontos megfigyelni, hogy a félénkség, amit a valódi kapcsolatok terén tapasztalunk, vajon jelen van-e pl. az online térben. Természetes, hogy az introvertált gyerekek számára a kapcsolatteremtés még nehezebbé válhat. Amennyiben viszont azt tapasztaljuk, hogy gyermekünknek nem okoz nehézséget az online térben kapcsolatokat teremteni, (kortársai közt is pl. könnyedén veszi az akadályt, ha egy osztály előtt kell beszélnie) érdemes elgondolkodnunk, miért okoz számára nehézséget a személyes interakció új emberekkel.
Hogyan segíthetünk a gyermekeknek azoknak a viselkedésmintáknak az elsajátításában, melyekre a társas érintkezéshez szüksége van?
A legegyszerűbb válasz : mintaátadás. Azzal, azáltal ha kora tinédzser kora óta, felmerjük vállalni azokat a helyzeteket, ahol lehetőség nyílik a felnőttekkel való interakcióra. Megtanítjuk nekik, hogyan vegyék fel a másik féllel a szemkontaktust, illetve azokat a udvarias kifejezéseket, amelyekkel könnyen tehetünk jó benyomást másokra. Ezek az egyszerű lépések segítenek, hogy az első sikerélmények után akár önmaga is megharcolható komfortzóna elhagyásnak élje meg egy –egy idegennel való első találkozást. Az első közösen átélt élmények után érdemes érdeklődni, hogy számára mi volt nehéz az adott helyzetben. Tanítsuk meg azt is, hogy ha zavarban van, ne önmagára figyeljen, hanem a másik félre. Amikor kellemetlen szünet áll be a beszélgetésben, ne mentsük ki azonnal teremtsünk kellő időt és teret arra, hogy ő maga oldja meg a szituációt.
A félénk személy állandóan megközelítési-elkerülési konfliktust él át és azt kérdezi önmagától: “Menjek vagy maradjak?” Aggódik társai kritikája miatt, befelé fordul. Ugyanakkor az élet hétköznapi kihívásait megtanulni kezelni, nem kell hogy a kellő mértéknél erősebb komfortzóna elhagyást jelentsen. Ezekben a gyakorlás, gyakorlás és gyakorlás oldhatja fel a belső feszültségek nagy részét.
Érdemes tehát végiggondolni, az én gyermekem vajon félénk, vagy csak az általános interakciók online térbe való áthelyeződése egy menekülő megküzdési stratégiát erősít benne. Bármi is legyen a válasz: megkönnyíti a család minden tagjának további működését.
