Barion Pixel

“Akinek csak az a célja, hogy népszerű legyen, az ne csinálja…” – Interjú Vörös Zoárddal

Joghallgató, akit mégis legtöbben sporténje miatt ismernek! Hogyan válik egy súlyemelőből több ezer fiatalt motiváló Youtuber? A nagybetűs sikerhez vezető úton Vörös Zoárd, a Sportaholic egyik alapítója volt a vendégünk.

Zorárd számára nem jött gyorsan a siker. Tehetsége mellé rengeteg munka párosul. Így történt, hogy a középiskolás évei alatt egy kihívásokkal teli pályát keresett magának. Ebből lett a jogi egyetem, ahogy ő mondta: “nem voltam egy nagyon reál beállítottságú”. S bár ma már bevallja, hogy az akkorra már súlyemelésről (egy sérülés után), atletizálásra váltott fiatalként mit sem sejtett arról, milyen kihívások is várják az egyetemen, nem bánta meg döntését.

A Sportaholic sztori

Ma már a közönség nagy része Zoárdot és alapító társát Bálintot, a Sportaholic YouTube csatornáról ismerik. A két jóbarát 2016 óta készít videókat, s bár ma már a sport témakör meghatározó hazai képviselői, a siker két kemény év után kezdett megérkezni. Ha muszájból csinálod, nem leszel kitartó – jegyzi is meg Zoárd a beszélgetés egy pontján. Az elhivatottsága és maximalizmusa pedig meglátszik a csatorna fejlődésében is. Több éve szoros együttműködésben dolgoznak a BioTechUSA étrend-kiegészítő márkával. Jelenleg harmincezer feletti feliratkozóval és kiemelkedő közösséggel rendelkeznek.

Zoárdot saját Instagram oldalán, 13 ezren követik. Ahol a sporttal kapcsolatos edzésmotiváción túl, az életvezetés kérdései is folyamatosan napirenden vannak.

Zoárd a szerepek mögött

Ebben a podcast beszélgetésben alkalmunk volt Zoráddal átbeszélni életének néhány fontos fordulópontját. Ami még ennél is érdekesebb lehet, az maga a személy. A még mindig csak 24 éves fiatalember a szerepek mögött. Honnan indult és hol tart most. Hogyan tud egyszerre joghallgató, fitness coach és tartalomgyártó is lenni egyszerre?

A sok teendő és megfelelési helyzet közepette, hogyan tisztutak le azok a területek, amiket szenvedéllyel tud végezni? De beszélgettünk arról is, mi történik, ha túlfeszül a húr és jön a “blackout“.

A közösség szerepe nem csak a csatornaépítés, vagy a fitness coaching esetében kiemelkedő az életében; hanem akkor is, mikor sok ezren kíváncsiak az életvezetési tippjeire. Motivál és tettekre hív! De ő maga, hogyan talál motivációt?

Mit tanácsol azoknak, akik hasonló útra lépnének?

A podcast végén pedig elárulja nekünk, szerinte mi a siker receptje!

Hallgasd meg az adást további nyolc különböző lejátszó egyikével, ami neked a legkedvesebb. Extra tartalmakért pedig csatlakozz podcastünk facebook csoportjához. Ajánlj minket másoknak is!

Dávid

Dávid

Hozzászólnál? Itt az alkalom!
Share on facebook

hallgass minket.

Elindult a REVISE podcast csatornája.

Beszélgetések a digitális kor kihívásairól, a generációk tükrében.

Kéthetente új résszel jelentkezünk! Addig is, hallgasd meg legutóbbi adásunk. Kattints a fenti ikonok egyikére!

legújabb bejegyzések.

csatlakozz közösségünkhöz.