Barion Pixel

„Az irodalom nekem a világra való nyitottságot adta…” – Csányi Péter és a Vates

Peti gyermekkorában azért kezdett el könyveket olvasni, mert minden elolvasott oldalt a nagyszülők honorálták. Hogy ezzel a vállalkozói véna vagy az irodalom szerető énje kezdett-e inkább kibontakozni, kétséges. De biztos, hogy a Vates egyik alapítójaként olyan ruházati márkát és eköré szerveződő közösségi mozgalmat épít, amely a kultúra ünnepléséről szól.

Az irodalom

Mindannyiunknak vannak emlékei az első kötelező olvasmányok, vagy a vers elemzések kapcsán. A középiskolás évek alatt Peti életében is mély nyomot hagytak a klasszikus szerzők, és egy döntő pillanatban Shakespeare: A vihar című műve felkavarta az állóvizet és egyre jobban elmélyedt az irodalom sűrűjében.

A gimis irodalomórák hatására egyszer csak megszületett egy ötlet, amely aztán sokáig a fiók mélyére került. Ez volt a Vates (ejtsd. vátesz) projekt ötlete.

Vates története

Peti az egyetemet Angliában végezte, majd hazatérve egyre jobban foglalkoztatta a középiskolás alapötlet. Az irodalmat viselhetővé lehet tenni.

2019 májusában végül Bárány Bencével közösen elindul az új ruházati márka, a Vates. Miközben az irodalom szerelmesei azonnal rezonálnak a magyar irodalmi alkotások és szerzők gondolataival díszített ruhákra, bőven túlmutat ez egy márkán. Közösségi mozgalommá válik, ahol az olvasók által küldött tartalom épp annyira fontos, mint az alapítók értékrendje. Egy biztos, a művészek ünneplése köré szerveződő közösség élteti a márkát. Akik idén a Marsalkó Dávid jelölése alapján, a Highlights of Hungary a mezőny 55 jelöltje közül, a Vates a 10-es toplista 8. helyét érte el.

Digitális lájkokból, hús-vér találkozások

Ebben a beszélgetésben leginkább Peti történetét ismerheted meg. Érdemes velünk tartanod, hiszen itt nemcsak egy márka születésének pillanatait ismerheted meg, de azokat a mozgatórugókat is, melyekből ma is inspirálódnak a közösség tagjai. A podcastből kiderül, hogy a pólók voltak-e hamarabb vagy, a kultúra szerető közösség? Miért nem énmárka épül a Vates kapcsán? De az online közösségépítés történetébe is bepillantást nyerhetsz.
Bár Csányi Péter neve összefonódik a Vates nevével, izgalmas a kultúrember és a vállalkozó szemüvegén egyaránt látni ezt a kultúrmozgalmat, melyhez egy márka is csatlakozik!

Hallgasd meg az adást további nyolc különböző lejátszó egyikével, ami neked a legkedvesebb. Extra tartalmakért pedig csatlakozz podcastünk facebook csoportjához. Ajánlj minket másoknak is!

Dávid

Dávid

Hozzászólnál? Itt az alkalom!
Share on facebook

hallgass minket.

Elindult a REVISE podcast csatornája.

Beszélgetések a digitális kor kihívásairól, a generációk tükrében.

Kéthetente új résszel jelentkezünk! Addig is, hallgasd meg legutóbbi adásunk. Kattints a fenti ikonok egyikére!

legújabb bejegyzések.

csatlakozz közösségünkhöz.