Azonban nem ezeket akarom bemutatni Nektek, hanem egy mondatot szeretnék megosztani, ami egy kriptovaluta befektetéssel foglalkozó podcast adásban hangzott el és megütötte a fülem. Annyira megütötte, hogy azóta ezen kattogok és jónak láttam, ha kiírom magamból.
“ Ahol bizonyos mennyiségű ember találkozik mindegy, hogy online vagy offline tér, hamarosan elkezdenek adni arra, hogy mit gondol róluk a másik.” - Mi a Matek?! Podcast, 6. rész.
Eljött az idő, hogy a flexing/flexelés kifejezésről is lerántsuk a leplet. Gyakorlatilag ez nem jelent mást, mint menőzés, mások előtt felvágás valamivel. Na jó egy kicsit mégis lesz szó a kriptoról és az NFT-ről, mivel nagy szerepet játszik az egyik leginkább felkapott projektnél a flexelés. Adott egy bensőséges klub (Bored Ape Yacht Club), ahova digitális műalkotások megvételével kerülhet be bárki és élvezheti a klub előnyeit, ami leginkább partykon való részvétel. Kapaszkodj meg vagy ha még nem ülsz akkor ez egy jó alkalom arra, hogy megtedd: egy ilyen digitális műalkotás (ami egy majom figura) induló ára nagyjából 50 millió forint körül van. ÖTVEN MILLIÓ! Bárhonnan nézzük is, az egy tetemes összeg. Tegyük fel, hogy sikerült megvásárolnom egy Bored Ape-t (a műalkotások gyűjtőneve), az egyik fő előny, ami ezzel jár, maga a flexing azaz a menőzés. Míg régen a Rolex óra vagy a Gucci táska szolgált státusz szimbólumként, addig ma akár egy Bored Ape (“unatkozó majom”) tulajdonlása, mivel Justin Bieber, Paris Hilton és Eminem is rajta van a tulajdonosok listáján.
A felkiáltó jel nálam a funkción van. A megvásárlása fő motivátora a menőzés lehetősége. Igen, tudom! Ez a piac még csak most nő majd óriásira és még rengeteg indok előkerül, hogy miért jó döntés bevásárolni ilyen online figurákból, viszont hadd kanyarodjak vissza a mondathoz, amit kiemeltem: “ Ahol bizonyos mennyiségű ember találkozik mindegy, hogy online vagy offline tér, hamarosan elkezdenek adni arra, hogy mit gondol róluk a másik.”
Persze nem új keletű a dolog az emberiség történelmében. Mindig szerettünk volna kicsit kitűnni a tömegből, többnek látszani a másiknál. Ezen célt szolgálták, a sportautók, a már említett luxus ruházati cikkek és hogy közeledjünk és kicsit a Bored Ape-k világához, a műgyűjtés (festmények, szobrok stb.). Ha valamelyest megerőltetem magam, akkor mindezeknek a tárgyaknak a státuszszimbólumon túl van egy kézzelfogható funkciójuk, amit az “unatkozó majmok” esetében még keresek.
Mögöttünk van egy világjárvány, a szomszédban háború dúl. Mentálhigiénés szakemberek és személyes tapasztalatom szerint is rövid időn belül a Maslow-piramis alján találtuk magunkat kétszer is. Legalább gondolatban. A koronavírus kapcsán valahol legbelül többünknek megfordult a fejében: “Csak éljem túl!” Hasonló a helyzet egy háborús fenyegetettségben is. Visszatérve a személyes tapasztalatomra, nekem kifejezetten jót tett ez a fajta bizonytalanság. Fókuszáltabb és ezért eredményesebb is lettem. Továbbá kikristályosodott mi az, ami igazán fontos számomra. Többek között sokkal kevésbé lett fontos mások véleménye. Bár tudjuk, hogy szinte emberi létszükséglet a visszajelzés, az elismerés, azonban a közösségi média elterjedésével ez egészségtelen mértékbe fordult át. Míg a személyiségünk fejlődéséhez valóban szükségünk van arra, hogy tükröt tartsanak felénk mások, azonban jelenleg inkább bénító hatással bír a sok visszajelzés. Mert vagy így vagy úgy, de minden a menőzésről (“ismerjen el a közösség”) szól, amit online kiteszünk magunkról. A nagy többségnek nincs egészséges önértékelése és erre hatalmas üzlet épül.
Mivel már a nekem is van egy kisfiam, ezért az utóbbi egy évben igyekszem figyelni és próbalom találgatni vajon merre tart a világ (tudom nem kis ambíció). Nyitott és felvilágosult gondolkodású embernek tartom magam, mégis úgy érzem, hogy most valahogy nagyon nem találom a magyarázatokat. Egyre felszínesebbnek tűnik minden a környezetemben. Mintha sokkal nagyobb teret kapnának a külsőségek, mint az ember belső világa. Minél többet töltök online, annál többet találkozom olyan személyes tartalommal, amiről süt, hogy csak azért készült el, hogy reakciókat gyűjtsön (lásd. thirst trap, confidence boost content). Ekkor zsigeri késztetés fog el, hogy szemforgatva ennyit mondjak: “Ne már! Most erre tényleg szükség van?”
De őszintén, nincsenek válaszaim. Dilemmák halmaza van egyedül. Úgy nem élhetünk, hogy azt mondjuk, hogy mostantól senkire nem hallgatok, aki véleményt formál rólam. Viszont az sem tűnik járható útnak, hogy mindent úgy tegyek, hogy az posztolható legyen. Kérdéseim vannak csupán.
Mi az a határ, ameddig szükséges a környezet visszajelzéseire figyelnem?
Hogyan válogassam meg azokat, akiknek adok a szavára?
Van-e nagyobb érték számomra a társadalmi pozíciónal és ha igen miért nem arra fókuszálom az energiáim?
Hogy élnék, ha nem figyelne egyszerre több ezer szempár?
A halálos ágyamon mennyire fog számítani, hogy mit mondanak rólam az emberek?
Van-e bármi köze a saját értékemnek ahhoz, hogyan látnak mások?
Mindenkinek sok sikert kívánok a felsorolt kérdések, megválaszolására. Magamnak is.
