Barion Pixel

Lerántjuk a leplet a videojátékok mítoszairól!

Ha ma azt mondjuk, hogy gamer, vagy kocka, a legtöbbünkben megjelenik a sztereotipikus kép. De mit mond egy pszichológus hallgató, aki önmaga is komoly játékos hírében áll? Vendégünk Győri Tamás volt, akivel a videójátékok mozgatórugóit vettük végig.

Mindannyiunknak nehéz szembesülni azzal, hogy az előítéleteink bizony keményen rányomják bélyegüket arra, ahogy egy-egy témához viszonyulunk.

Ma Magyarországon a tinédzserek több mint 80%-a aktívan, a 21-35-ös korosztály tagjainak fele már 2015-ben is (ekkor volt reprezentatív mérés) rendszeresen játszott online játékokat.

Honnan jött a videójátékok térhódítása? Vajon olyan stigmákat kap-e most  a gamer lét, mint korábban a televíziózás?

Győri Tamással, Totoval a játékok pozitív és negatív hozadékait igyekeztünk átbeszélni. S miközben végzős pszichológus hallgatóként ő maga is aktív játékos, nagyszerű eligazodást jelenthet ez a beszélgetés azoknak is, akik csak a partvonalról szemlélik a kikapcsolódás ezen formáját.

Ebben a podcast epizódban felelevenítettük, azokat az adatokat és témákat, melyekről korábbi epizódunkban már szó volt, de Toto pszichológiai szemlélete számunkra is új távlatokat nyitott.

Az izgalmas témák sorában kiderült, hogy kik játszanak? Mit játszanak? Miért játszanak? Egyedül vagy közösen? Hogyan hat ránk a videójáték?  Meddig kikapcsolódás, honnan függőség a gamerkedés?

Ha Te is azok közé tartozol, akiknek a hétköznapjai szerves részét képzik a játékkal töltött órák, akkor egy izgalmas önismereti úton visz végig a beszélgetés. Ha pedig tele vagy előítélettel, vagy egyszerűen csak nem értetted, miért áldoznak egyesek időt az életükből a játékra, akkor azért csatlakozz a beszélgetéshez!

Dávid

Dávid

Hozzászólnál? Itt az alkalom!
Share on facebook

hallgass minket.

Elindult a REVISE podcast csatornája.

Beszélgetések a digitális kor kihívásairól, a generációk tükrében.

Kéthetente új résszel jelentkezünk! Addig is, hallgasd meg legutóbbi adásunk. Kattints a fenti ikonok egyikére!

legújabb bejegyzések.

Flexing – értékem mások szemében

Az utóbbi időben elég sokat foglalkoztam a befektetésekkel, úgy mint ingatlan, kötvény vagy részvény. Természetesen akarva-akaratlanul is szembe jött velem a kriptovaluták világa. Kicsit beleástam magam, majd úgy döntöttem, vásárolok valamennyit és meglátjuk mi lesz. Így találkoztam az NFT-k birodalmával, a metaverzum kifejezéssel és még sorolhatnám.

Olvass tovább »

csatlakozz közösségünkhöz.