Hamarosan jön a konkurencia. Az anyukának kerekedik a pocak. Egyébként az apja igazi példa előttem, abban ahogy hagyja a srácot kibontakozni. Szinte csak maszatos képet látok róla, amiket általában egy rohadt menő idézettel posztol a fater. Például ott áll egy kinyúlt tigris mellett a kiscsávó az állatkertben, sapka kicsit elcsúszva a fején, komoly arckifejezés és a kép alatt ennyi áll: “A cica visszakérdezett. Nem kellett volna.” Lényeg a lényeg, nagyon jó apának tartom. Tehát tömjük a magnumot és kortyoljuk a kávét egyszer csak a jóbarátom odadobja a telefonját a kölyöknek egy “ezt figyeld” felkiáltással. Huncut mosoly, billentyűkód beüt, youtube elindít. Kész. Apuka hozzáteszi: “Ne gondold, hogy én mutattam meg neki. Kifigyelte. Az anyjáét is tudja, pedig még számok sincsenek meg neki.” Végülis így tanul a gyerek. Ellesi a dolgokat, magáévá teszi és alkalmazza. Nem gondolom, hogy új jelenséget láttam. Valószínű csomó kisgyermekes szülő most nagyokat bólogat. Ilyen a gyerek na, kiváncsi.
28 múltam és az a helyzet, hogy már én is nagyon nehezen tudnám elképzelni az életem az internet nélkül és az eszközök nélkül amiket megtölt élettel. Pedig nem születtem bele és nem vagyok nagyon kütyübolond. Engem az egésznek a világa kapott el. A bármikor elérhető filmek, chat szobák, online flash játékok az informatika órákon. Az egyetemeket úgy elvégezni sikeresen, hogy nem tudom, hogy néz ki egy könyvtár belülről, sőt volt olyan szemeszter amikor egy könyvet nem tudtam, hogy néz ki belülről mert megvolt PDF-ben. Iszonyatosan gyorsan megtanultuk és használtuk az egyre kevésbé véges lehetőségeket. Minden fejlesztés kuriózum volt. Minden különleges volt és igyekeztünk maximálisan kiaknázni. Akkora méretű filmeket és játékokat töltöttünk le, hogy párhuzamosan nem tudtuk megnyitni az e-mail fiókot és a gépünk is melegedett rendesen, pedig a belső hűtésre szolgáló ventilátorok majdnem elemelték a földtől a gépházat. Nem baj, türelmesek voltunk, sőt imádtuk. Olyan volt, mint amikor anyukám habtortát sütött: 6 óra mire kész, de utána mennyei ízek.
Ma ez már nincs. Nincs vége az információnak, de mégis kevés. Hasít az adatforgalom, de mégis lassú. Azonnali a csatlakozás, de nincs érintkezés. Belefulladunk a “habtortába”, a gyerekeink pedig egyszerre születnek cukorfüggőnek és cukorbetegnek. Valami van a légkörben, de nem tudjuk igazából megfogalmazni. Mert kétségtelen a pozitív oldala ennek a kornak, a technológiai újításoknak, de valami mégsem oké. Tenni kellene valamit. Vagy legalább gondolkodni rajta. Újragondolni.
